2017. október 5., csütörtök

Áfonyás trifle üvegben

Többször készítettem már üveges desszertet (Málnás túróhab, lásd itt, Sajttorta lásd itt). Praktikus, hisz jól szállítható, hétköznapokon szívesen viszem munkába.
Babapiskótát sütöttem hozzá, de apróra vágott piskótakockákkal is remek. Ez a babapiskóta kicsit több, mint amennyire szükség van, de a maradék hamar elfogyott. Az angol trifle alkoholos, de most kihagytam belőle az alkoholt.
Áfonya helyett használhatunk mirelit epret, bogyós gyümölcs keveréket, cukormentes befőttet, kompótot, vagy lekvárt is.



Hozzávalók, 6 adaghoz
A babapiskótához
3 tojás
75g nyírfacukor
90g liszt (30g sima, 60g tk. búza)

A krémhez
250g mascarpone
300ml tejszín
35g cukornak megfelelő édesítő

Az áfonyatöltelékhez
150g áfonya
édesítő, ízlés szerint

A sziruphoz
150ml víz
negyed citrom héja
édesítő, ízlés szerint


Babapiskótát sütöttem. A sütőt 180 fokra előmelegítettem és előkészítettem 2 sütőlemezt papírral. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjéből a nyírfacukor felével, tejföl sűrű habot vertem. A sárgáját a cukor másik felével fehéredésig kevertem, majd beleforgattam a fehérjébe. Részletekben beleszitáltam a lisztet, óvatos mozdulatokkal összekevertem. A masszát 14-es sima csővel ellátott nyomózsákba tettem és kis, 4-5cm-es babapiskótákat formáztam. Szerintem a baba akkor szép, ha a közepe picit karcsú, ha túl vékony, akkor inkább kutyacsontra hajaz. Sütőbe tettem és aranybarnára sütöttem.


Az áfonyát megmostam, és annyi vízzel amennyi ellepi, lekvár sűrűségűre főztem. Édesítettem. Elkészítettem a szirupot, 150ml vízben annyi édesítőt feloldottam, hogy kellemesen édes legyen, majd beletettem a citromhéjat.
A jól behűtött tejszínt kemény habbá vertem. A mascarponét elkevertem az édesítővel, majd több részletben hozzákevertem a tejszínhabot.


Az üvegek aljába 2-2 szirupba mártott babapiskótát raktam. A piskótákat elég egy pillanatra a szirupba mártani, ne áztassa el. A krémet habzsákba tettem, és a kihűlt áfonyával, piskótával rétegezve az üvegekbe töltöttem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése