2017. augusztus 29., kedd

Nektarinos túrótorta

Gyönyörű, kemény húsú nektarinokat kaptunk ajándékba, nem volt kérdés, hogy egy részüket túróval házasítom össze. Receptkeresés közben bukkantam rá erre a kevert linzeres tortaalap megoldásra, ami nagyon megtetszett, mivel megspórolható vele a tésztanyújtás. A recept bevált, de legközelebb még több barackot fogok bele tenni.


Hozzávalók, 24cm-es tortaformához
A tésztalaphoz
200g liszt (60g sima, 140g tk.búza)
1 teáskanál sütőpor
2 tojás, szobahőmérsékletű
100g puha vaj
30g 4:1 cukorpótló (120g cukornak megfelelő)
fél kezeletlen citrom héja
kevéske vaj és liszt a forma előkészítéséhez

A töltelékhez
750g túró
150g puha vaj
4 tojás
35g 4:1 cukorpótló (140g cukornak megfelelő)
60g tk.  tönköly búzadara
fél citrom héja
600g nektarin, 4 db, magvaváló
szeletelt mandula, elhagyható


A sütőt 180 fokra előmelegítettem, a tortaformát vékonyan kivajaztam, liszteztem. Elkészítettem a tésztát. A puha vajat a 4:1 cukorpótlóval habosra kevertem, majd tovább habosítottam az egyesével hozzáadott tojásokkal is. Beleforgattam a sütőporral vegyített liszteket, citromhéjat, majd 15 percig elősütöttem.


Közben vizet forraltam, beledobtam a nektarinokat, héjunkat lehúztam. Félbe vágtam és a magokat kivettem. A túrót összetörtem, ha nagyon szemcsés lenne passzírozzuk át. A vajat a 4:1 cukorpótló felével habosra kevertem, majd egyesével hozzáadtam a tojások sárgáit. A fehérjét a 4:1 cukorpótló másik felével tejföl sűrű habbá vertem. Először a vajas részt, majd a habot forgattam bele a túróba, legvégül hozzáadtam a búzadarát.
A túrótöltelék harmadát az elősütött linzerre simítottam. Körben rátettem a barackokat, majd a töltelék másik felét. Vágott mandulával megszórtam és 45 perc alatt megsütöttem. 


Eredeti, cseresznyés recept fellelhető: Alsen-Kurz-Meineke-Schiansky, Édességek, Officina Nova, 1991 


2017. augusztus 22., kedd

Villámgyors mákos kifli

Tegnap délután ért a felismerés, hogy bizony már megint nincs uzsonnám... Először arra gondoltam, süthetnék talán gyors csokis, mogyorós kiflit, de eztán eszembe jutott a napokban beszerzett friss mák! És innen már nem volt vissza út! 


Hozzávalók, 16 kiflihez
300g liszt (90g sima, 210g tk. búza)
80ml tejszín
80ml víz
1 L-es tojás
30g cukornak megfelelő édesítő
15g élesztő
30g vaj
negyed kezeletlen citrom héja

A töltelékhez
180g őrölt mák
40ml tejszín
40ml víz
80g cukornak megfelelő 1:4 cukorhelyettesítő
50g savanykás lekvár, nálam házi barack
negyed kezeletlen citrom héja


A mákot elkevertem a citromhéjjal, a vizes tejszínt a negyedannyival felforraltam és ráöntöttem a mákra. Beletettem a lekvárt, majd alaposan összekevertem. A megadott folyadékmennyiség irányadó, a cél az, hogy máktöltelék jól kenhető legyen, de ne folyjon. 
Míg a töltelék hűlt, elkészítettem a tésztát. A hozzávalóit a kenyérsütőgép üstjébe mértem úgy, hogy a felvert tojásból egy evőkanálnyit  félretettem a lekenéshez. Lágyabb, jól nyújtható tésztát gyúrtam és kelesztőtálba tettem.
A tésztát 20 perc pihentetés után elfeleztem és 40cm átmérőjű körre nyújtottam. Rákentem a máktölteléket, majd a másik tésztadarabot is kinyújtottam és befedtem vele. Pizzavágóval 16 cikkre vágtam, a háromszögekből kiflit hajtottam úgy, hogy a bal kezemmel tekertem, közben a tészta hegyét finoman húztam. Papíros sütőlemezre sorakoztattam a kifliket, közöttük elég teret hagyva, hogy ne süljenek össze. 
Mikor mind a 16 darab elkészült, lekentem  a félretett felvert tojással és hideg sütőbe tettem. A sütőt 200 fokra állítottam és aranybarnára sütöttem a kifliket. Az én sütőmmel ehhez körülbelül 30 perce volt szükség. A kész süteményeket rácsra tettem kihűlni. 


Légy korrekt, hivatkozz te is! A recept amit átdolgoztam a Limara péksége blogon található.

 

2017. augusztus 17., csütörtök

Mákos sós rudak

Mákom van! Egy kedves ismerősömtől, aki mákot termel, nemrég megérkezett az idei, friss szállítmány, amit azonnal le is teszteltem ezzel a családi recepttárból származó, omlós sós süteménnyel. Vigyázat, erősen addiktív!


A tésztához
250g liszt (50g sima, 200g tk. búza)
1 csapott teáskanál sütőpor
140g hideg vaj
35g egész mák
60g cheddar vagy más keményebb sajt reszelve
1 tojás sárgája
1-2 evőkanál tejföl vagy tejszín 
1 csapott teáskanál só
Kenéshez, szóráshoz
1 tojás fehérje
szezámmag 
 
 
A hideg, kis kockákra vágott vajat elmorzsoltam a liszttel. Hozzáadtam a sütőport, sót, mákot, reszelt cheddart, végül a tojás sárgáját, és annyi tejfölt, hogy nyújtható tésztát kapjak. Fóliába csavartam és egy órára hűtőbe tettem.
A sütőt 180 fokra előmelegítettem. A tésztát enyhén lisztezett nyújtótáblára tettem és 8-10 mm vékonyra nyújtottam.  Derelyevágóval rudakra vágtam. A tojásfehérjét villával kicsit felvertem, lekentem vele tésztát, majd szezámmal megszórtam. Sütőpapíros tepsire raktam és aranybarnára sütöttem.
Zárt dobozban sokáig eláll. 


 

2017. augusztus 16., szerda

Török lepénykenyér roston sült csirkével és padlizsánsalátával

Tegnap este házi török büfét "nyitottam"! A menü fokhagymás joghurtban pácolt csirkemellfilé, padlizsánsaláta és friss lepénykenyér volt. Mondhatom nem volt rá panasz!


Hozzávalók
A lepénykenyérhez, 6 darabhoz
450g liszt (135g kenyérliszt, 315g tk. búzaliszt)
300ml langyos víz
20g friss élesztő
3 evőkanál olívaolaj
1,5 teáskanál só
Kenéshez, szóráshoz:
1 tojás sárgája
1 teáskanál olívaolaj
szezám, nigella mag

A padlizsánsalátához
2 nagyobb padlizsán
só, bors
olívaolaj
150g görög joghurt
2-3 gerezd fokhagyma
citromlé
kis csokor petrezselyem
lila hagyma, elhagyható

A csirkemellfiléhez
500g csirkemellfilé
150g görög joghurt
3 gerezd fokhagyma

olaj a sütéshez


A sütőt 180 fokra előmelegítettem. A padlizsánokat megmostam, szárazra töröltem 1x1cm-es kockákra vágtam és sütőpapíros tepsire terítettem. Sóztam, borsoztam, olívaolajjal meglocsoltam. 20 perc alatt, többször átforgatva megsütöttem. Míg hűlt, a joghurtba belezúztam a fokhagymát, pár csepp citromlével ízesítettem. Belekevertem a kihűlt padlizsánt, finomra vágott petrezselyemmel megszórtam és lefedve hűtőbe tettem, hogy összeérjenek az ízek.
A csirkemellfilét megmostam, megtöröltem, szeletekre vágtam és megsóztam. Egy jól záródó dobozban összekevertem a joghurtot, zúzott fokhagymát és beletettem a hússzeleteket úgy, hogy mindenütt érje a pác. Hűtőbe tettem.


A lepénykenyérhez kimértem a hozzávalókat. Az élesztőt feloldottam a vízben és a liszt harmadával elkevertem. 20 percet pihentettem, majd hozzáadtam a tészta többi komponensét, a maradék lisztet, sót, olívaolajat. Lágy, rugalmas tésztát gyúrtam, kelesztőtálba tettem, felületét olívaolajjal lekenve. 45 percet pihentettem. Hat egyenlő részre vágtam. Kigömbölyítettem és hármasával papíros sütőlemezre tettem. Az egyik tepsit hűtőbe tettem. A másikon lévő tésztákat 15 perc pihenő után megformáztam. Olajos kézzel ellapogattam, majd ujjheggyel lenyomkodtam, először a peremet, majd a belsejét is.


Míg a sütőm 220 fokra előmelegedett a tészta addig kelt. Olívaolajjal elkevert tojással lekentem, szezámmal és nigella maggal megszórtam, majd 20 perc alatt aranybarnára sütöttem. A sütőből kivéve nedves ruhával letakarva hűtöttem ki, így finom puha lesz. Közben kivettem a másik adagot a hűtőből és kelesztettem, formáztam, sütöttem.
Tálalás előtt a csirkemellfiléket kevés forró olajon hirtelen kisütöttem. 


 A török lepénykenyér receptje itt olvasható.


2017. augusztus 14., hétfő

Szilvásgombóc cukkinivel


Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó!
A felszín édes hó...
Rajta aranyszínű morzsa!
Szilvásgombóc!
ó-ó-ó-ó,
Megkóstolható!
És benne van a kenyér, benne van a víz!
Benne van a tudás, benne van az íz!
Benne van az idő, benne van a só!
Benne van a válasz: embernek lenni jó!
jó, jó, jó
Ez a jó ízű kisbolygó!
Jó, jó, jó, jó
Belül tűz forró!
Jó, jó, jó, jó
Olyan illatosan olvadozó!
Jó, jó, jó, jó
(Presser Gábor - A padlás: Szilvásgombóc) 

A jó ízű kisbolygó főtt, tört burgonya helyett, IR diétába illeszthető módon, az örök jolly jokerrel: cukkinivel! Sem ízben, sem állagban nem különbözik a krumplis verziótól! Aki nem hiszi, járjon utána!


Hozzávalók, 15 gombóchoz
400g zsenge cukkini
1 tojás
50g sima liszt
200-250g tk. búzaliszt, amennyit felvesz
só 

szilva
fahéjas édesítő, nálam nyírfacukor

50g vaj,
150g tk. morzsa

A cukkinit héjastól, apró lyukú reszelőn lereszeltem. Ha a cukkini már nem annyira zsenge, héja vastag, akkor hámozzuk meg, szedjük ki a magjait. Sóztam és 15 percet pihentettem.
Ez idő alatt, vajon aranybarnára pirítottam a morzsát. A szilvákat megmostam, félbe vágtam. Előkészítettem a fahéjas nyírfacukrot.


A cukkini levét kinyomkodtam, 240g lett lé nélkül. Beletettem a tojást, majd liszt egy részét visszatartva összegyúrtam. Annyi lisztet adtam hozzá, hogy  a hagyományos, burgonyás verzióval megegyező állagú legyen. 
Vizet forraltam, amibe sót dobtam és pár csepp olajat csepegtettem. A tésztát lisztezett nyújtótáblán kinyújtottam. Körülbelül 10x10cm-es négyzetekre vágtam, egy-egy fél szilvát tettem a lapokra, azokra pedig fél teáskanálnyi fahéjas cukrot.


Gombócokat formáztam, lisztezett felületre sorakoztattam őket. Amikor a felével elkészültem a forrásban lévő vízbe tettem őket. A gombócok akkor főttek meg, ha feljönnek a víz felszínére. Alaposan lecsepegettem és a morzsában megforgattam. Közben elkészítettem a maradék tésztát is. 


Ötlet innen.

2017. augusztus 12., szombat

Nyári almatorta

Tudjátok, ha péntek, akkor irány a piac! Több hétvégi desszertötlet kavargott a fejemben, de mikor ezek a piros almák ránk mosolyogtak, gyorsan eldöntöttük a kislányommal: süssünk alma tortát! 
A forma egy játék, mi a szívet választottuk! Készíthető más kiszúróval is, rácsozva, egyszerűen befedve. A lényeg, hogy adjunk utat a keletkező gőznek, szabadon távozni! 


Hozzávalók, 25cm-es kivehető aljú tortaformához
300g liszt (100g sima, 200g tk. búza)
150g hideg vaj
50g nyírfaporcukor
fél kezeletlen citrom héja
1 tojás
1-2 evőkanál tejszín

A töltelékhez
800g alma
30-50g nyírfaporcukor, ízlés szerint
35g étkezési keményítő
fahéj
1 tojás a kenéshez


A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrtam. A liszteket összekevertem, majd a hideg, apró kockákra vágott vajat elmorzsoltam. Hozzáadtam a tojást, citromhéjat, cukrot összedolgoztam, szükség estén 1-2 evőkanál tejszínnel. Fóliába csavartam és hűtőszekrénybe tettem és egy órát pihentettem.
Az almát, megmostam, meghámoztam, a magházakat eltávolítottam és apró kockákra vágtam.A nyírfaporcukrot, fahéjat, keményítőt elkevertem, majd összeforgattam az almával.
A tészta kétharmadát lisztezett felületen kinyújtottam és kibéleltem vele a tortaformát. A formát nem szükséges vajazni, lisztezni, mert a tészta elég zsíros, könnyen el fog válni a formától. 
Az almát lecsepegtettem és beletettem a formába. A sütőt 180 fokra előmelegítettem.


A tetőhöz kinyújtottam a lapot, nyújtófára feltekertem, majd ráterítettem egy lisztezett tortadeklire. Ezen körbevágtam egy akkora tál segítségével ami befedi a piteformát, kiszúrtam a szíveket és pár percre hűtőbe tettem. Így könnyebb rácsúsztatni a torta tetejére. A maradék tésztából is szíveket szúrtam. A torta felületét lekentem felvert tojással, és feldíszítettem a szívekkel, amelyekre szintén került tojás. 45 perc alatt megsütöttem. 


2017. augusztus 6., vasárnap

"Gömbi kutya" formatorta mogyorós csoki töltelékkel

A férjem, körülbelül három éve, rendszeresen "fejből olvas" a kislányunknak esti mesét. A kedvenc folytatásos főszereplői: Gömbi kutya, Kormi cica és a gazdájuk Emily. A történet témája általában a gyermeket érintő, foglalkoztató kérdés, vagy egy-egy tanulságos tanmese. Ez a kedves esti rituálé adta az ötletet, hogy a leányzó 6. születésnapjára elkészítsem a mesebeli Gömbi kutyát, aki ezúttal nem huncutkodik, nem vigasztal, nem megnevettet, hanem mogyorós csoki! :) 


Hozzávalók, 34cm-es kutyához
2x8 tojásos piskóta, 35x28cm
2x8 tojás
2x140g cukornak megfelelő édesítő
2x140g liszt (40g sima, 100g tk. búza)
2x40g pörkölt, őrölt török mogyoró
2x 2 evőkanál étolaj

A töltelékhez
150g pörkölt török mogyoró
180g 70%-os  keserű csokoládé
180g cukornak megfelelő édesítő, por állagú
250g puha vaj

A díszítéshez
35g vaníliás krémpor 
350ml tej (vagy tejszín, tej felesben)
150g cukornak megfelelő édesítő
300g puha vaj
keserű kakaópor a színezéshez
színezett marcipán a díszítéshez

Az összes mogyorót megpörköltem, amikor kihűlt papírtörlővel a héját ledörzsöltem. 2x40g-ot késes aprítóval durvára őröltem. 
A sütőt 180 fokra előmelegítettem. Előkészítettem két papíros sütőlemezt és az állítható méretű kapszlit  35x28cm-re nyitottam. A piskóta hozzávalóiból a szokásos módon piskótát sütöttem.

Elkészítettem a sablont. Amikor a piskóták kihűltek, egymásra helyeztem őket és a sablon segítségével kivágtam, a fejet, testet, füleket, farkat, ezek két rétegűek. Az orrot, lábakat egy rétegből készítettem.


A krémhez vízgőz felett megolvasztottam a csokoládét. A mogyoró harmadát durvára, a kétharmadát  késes aprítóval a lehető legfinomabbra vágtam. A vajat kihabosítottam, majd kis részletekben hozzáadtam a porcukrot. Mikor szép habos lett, belekevertem a lehűtött csokoládét, végül a mogyorót. Összetöltöttem a tortát. Hűtőszekrénybe tettem.

Megfőztem a burkoláshoz használatos krémet. A krémport, tejet simára kevertem, amikor sűrűsödni kezdett beletettem a cukrot. A tetejét folpack fóliával befedtem, míg ki nem hűlt.
A vajat kihabosítottam és kis részletekben hozzáadtam a vaníliás krémet. Kakaóporral megszíneztem, majd a kutyát vékonyan bevontam vele. Dermedésig hűtőbe tettem.
A krémből a fülhöz használatos krémet kivettem, sötétebbre színeztem és felspricceltem a füleket. (NZ233 típusú small grass készítő csővel, elérhető cukrász webshopokban.) Majd a világosabb csokikrémmel a fejet, testet, lábakat orrokat is elkészítettem.
Marcipánból elkészítettem a szemeket, orrot, nyelvet nyakörvet és a medált, majd  a tortára helyeztem.


Inspiráció innen. Sajnos a bejegyzésben található sablon, nem megfelelő, kis átalakításra szorul.